Reggelivel várták a bringásokat a pécsi orvoskaron

2021. szeptember 24.

Reggelivel és információs standokkal várták szeptember 22-én a PTE Általános Orvostudományi Karán a bringásokat. A kar vezetése is két kerékre pattanva érkezett, népszerűsítvén az egyszerre egészséges és környezetbarát közlekedési formát.

A pécsi orvoskar Angol-Német Hallgatói Önkormányzata (EGSC) szervezésében megvalósult biciklis reggeli az egészségmegőrzés, a környezetvédelem, az ökolábnyom-csökkentés fontosságára hívta fel a figyelmet. Reggel fél nyolctól kávéval, müzlivel, péksütivel, almával várták a hallgatókat, akik szép számmal bringáznak nap mint nap a karra, rajtuk kívül viszont minden kétkerekűvel érkezőt szeretettel fogadtak.

A rendezvényt a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság is támogatta, a helyszínen ingyenesen lehetett gravíroztatni a bicikliket. Az eljárás során a bringa egyedi azonosítót kap, így ha véletlenül lába kél, könnyebben azonosítható.

Kiemelt szerepet kapott a sisakok használatára való figyelemfelhívás, ugyanis sokan nem hordják, pedig komoly sérülésektől óvhat meg minket. A sisakhasználat népszerűsítéséért egy összegyetemi fotópályázatot is kiírtak. A képeket beküldők között ajándékcsomagokat sorsoltak ki, a három szerencsés nyertes Reyhane Dehdary, Martos Boglárka, illetve Minho Ko volt.

A nyertes szelfik:

A bringás reggeli során a pécsi orvoskar vezetése – dr. Nyitrai Miklós dékán, valamint dr. Tényi Tamás és dr. Czopf László dékánhelyettesek – is két keréken érkeztek, népszerűsítvén az egészséges és környezetkímélő mozgásformát, illetve Büki András professzor, a PTE KK Idegsebészeti Klinika igazgatója is az ügy segítségére volt.

A bringás reggeliről készült fotók az alábbi galériában tekinthetők meg:

A fotópályázatra beküldött képek itt láthatók:

Fotók: 

Verébi Dávid, Kalmár Lajos

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!