A Fogászati és Szájsebészeti Klinika augusztus 8-tól az új épületben folytatja a járóbeteg-ellátást

2022. augusztus 2.

A fogorvostan-hallgatók szeptemberben már a Pécsi Tudományegyetem közelmúltban átadott Fogászati Oktatási Központjában kezdhetik a 2022/2023-as tanévet, a járóbeteg- ellátási tevékenység pedig már augusztus 8-tól az új telephelyen zajlik.

Mint ismert, tavasszal átadták a PTE új Fogászati Oktatási Központját. A 2750 négyzetméter hasznos alapterületű, ötszintes létesítmény az orvoskar épületével szemben, a Tüzér utca 1-es szám alatt épült fel a Széchenyi 2020 program keretében, közel 2,7 milliárd forintból.

Dr. Nagy Ákos Károly, a PTE Klinikai Központ Fogászati és Szájsebészeti Klinikájának igazgatója az átadást követően úgy nyilatkozott, hogy új kezelőegységeik beszerzése után három ütemben költöznek át új telephelyükre a jelenlegi, Dischka Győző utcai központjukból. Az új berendezéseket korábbra várták, ám a háború, és annak következtében az anyaghiány közbeszólt. Az igazgató szerint azonban ez sem akadályozta meg, hogy augusztus 8-tól a járóbeteg-ellátást, szeptembertől pedig a fogorvostan-hallgatók oktatását az új épületben kezdhessék meg.

„Augusztus első napjaiban zajlik a költözés, ám ez idő alatt is biztosítjuk az akut ellátást a régi, Dischka Győző utcai klinikán”

– mondta dr. Nagy Ákos Károly klinikaigazgató.

A telefonszámok egyelőre változatlanok maradnak, vagyis a betegek a megszokott elérhetőségeken tudnak időpontot kérni, illetve tájékozódni. A klinika munkatársai kérik a pácienseket, hogy az ellátás igénybevétele előtt előzetesen érdeklődjenek, egyeztessenek a kezelés pontos helyszínéről.

Nemcsak a betegellátás és az oktatás lesz magas színvonalú az új helyszínen, hanem a környezet is esztétikus lesz. Az új Fogászati Oktatási Központ épületét a PTE Művészeti Karral létrejött megállapodás alapján a kar hallgatóinak alkotásai díszítik majd, a tetőt és az épület környékét pedig a PTE Botanikus Kertje által felajánlott növények teszik barátságosabbá. A PTE Művészeti Karának dékánjával, dr. Lengyel Péterrel egyeztetés indult arról is, hogy az új fogászati tömb folyosói állandó, illetve időszakos kiállítótérként szolgálhassanak a jövőben.

Forrás:

PTE

Fotó:

Kalmár Lajos

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!