„Ha nagy leszek, itt fogok dolgozni” – diákok látogatása a szövetnyomtató laborban

2022. október 18.

Pályaorientációs nap keretében tett látogatást a patacsi Kovács Béla Általános Iskola mintegy 30 negyedik osztályos tanulója PTE Gyógyszerésztudományi Karának szövetnyomtató laboratóriumában, ahol többek között sejteket vizsgálhattak mikroszkóp alatt, megismerhették a laboratórium berendezéseit, és egy egyszerű kísérletben is részt vehettek. A látottak által elbűvölt tanulók egy részéből talán a kutatók jövőbeli nemzedéke válik.

 

Stemler Miklós írása

 

Meglehetősen nehéz lenne rangsorolni, hogy mi nyűgözte le jobban az október 12-én a Szentágothai János Kutatóközpont Wnt Jelátviteli és Biotechnológiai Kutatócsoportjának szövetnyomtató laboratóriumába látogató diákokat: a mínusz 190 Celsius-fokos folyékony nitrogén; a mikroszkóp alatt tanulmányozható sejttenyészetek; a különféle inkubátorok és bioreaktorok, avagy az egész intézmény légköre. A lelkes negyedik osztályosok egymással vetélkedve sorolták fel kérdésünkre a laboratóriumban tapasztalt csodákat, és könnyen lehet, hogy az élmény többük jövőjére is hatással lehet.

A Kovács Béla Általános Iskola diákjai már másodszor jártak „sejtnézőben” a szövetnyomtató laboratóriumban, és ami tavaly egyfajta vészmegoldásként indult, az mára hagyománnyá vált.

„2021-ben egy utolsó pillanatban lemondott program miatt jöttek hozzánk a diákok szülői közbenjárásra, ám mind a gyerekeknek, mind nekünk akkora élményt jelentett ez a látogatás, hogy mindenképpen meg szerettük volna ismételni” – mesél a kezdetekről Bóvári-Biri Judit, a Gyógyszerészi Biotechnológiai Intézet tanársegéde és a Wnt Jelátviteli és Biotechnológiai Kutatócsoport munkatársa.

Bár a negyedik osztályos korcsoport elsőre kicsit fiatalnak tűnhet egy olyan laborlátogatásra, amelyre inkább a pályaválasztáson gondolkodó középiskolásokat vagy akár egyetemistákat képzelnénk, a tízévesek sok szempontból ideális résztvevőknek számítanak.

„Már érdeklődnek a világ dolgai iránt, és még sokkal nyitottabbak, mint az idősebb korosztályok tagjai, akik már orientálódnak valamilyen irányba, és sokkal koncentráltabb a figyelmük. Ők mindent észrevesznek, és mernek kérdezni, mégpedig nagyon okos és inspiráló kérdéseket tesznek fel” – fogalmazott a tanársegéd.

A gyerekek pedig valóban nem voltak híján a lényegre törő, okos kérdéseknek, miközben sejttenyészeteket tanulmányozhattak mikroszkóp alatt, megnézhették a folyékony nitrogénes tárolókat, szemrevételezhették az inkubátorokat és bioreaktorokat, valamint szemléletes bevezetést kaptak a sejtek működésének alapjairól. Legvégül pedig egy kísérletben is részt vehettek, amely során a nyálukban található DNS került kicsapásra.

Bóvári-Biri Judit szerint azért is fontosak az ilyen alkalmak, mert a bonyolult, akár elvont kutatásokat is közel lehet hozni a gyerekek számára. Mindez pedig így is történt: a mintegy két órára rúgó látogatás alatt nem igazán lehetett látni unatkozó diákot, mindenki feszülten figyelt és vett részt a beszélgetésben.

Nem csoda hát, hogy rögtönzött közvélemény-kutatásunk alapján sokan tudnák elképzelni magunkat kutatóként a látottak, tapasztaltak hatására, és bár volt olyan, aki a meglehetősen szigorú tanulmányi követelmények hallatán inkább a focista karriert preferálta, egy kisfiú némi elgondolkodás után csendes elhatározottsággal jelentette: „Ha nagy leszek, itt fogok dolgozni”.

Addig persze még hosszú időnek kell eltelnie, de a Wnt Jelátviteli és Biotechnológiai Kutatócsoport tagjai örömmel várják az érdeklődő diákokat, akiket inspirálhatnak és inspirálódhatnak általuk.

Fotók: 

Kalmár Lajos

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!