„Tanulás, sport, egészség” – a Medikus Kupa sikerének titka

2024. május 15.

Óriási sikert aratott Pécs a 2024-es Medikus Kupán, hazahozta az első helyezésért járó vándorkupát Debrecenből. A siker egy teljesen új stratégián alapult, amit Téczely Tamás vezetésével dolgoztak ki. A pécsi orvosi kar kiváló lehetőséget biztosít a sportolásra, amit 2023 óta Sportolói Ösztöndíjjal is támogat.

Kovács Hanga írása

Téczely Tamás 33 évig dolgozott az egyetemen a sport szolgáltában ebből 13 évig egészen a nyugdíjazásáig a Testnevelés- és Mozgásközpont igazgatója volt. Mivel nagy múltú tapasztalattal rendelkezik, ezért dr. Nyitrai Miklós, a pécsi orvoskar dékánja felkérte, hogy legyen az újonnan létrehozott Medikus Kupa Bizottság vezetője.

A tagok között szerepel még Lukács Gergely vízilabdaedző, Németh Attila testnevelő tanár és Pénzes Martin, az ÁOK Hallgatói Önkormányzat elnöke. A bizottság létrehozásának célja egyrészt az volt, hogy a Medikus Kupa egyfajta branddé váljon az egyetemen mind a hallgatók, mind az oktatók körében, másrészt egyre több hallgatót motiváljon a sportolásra és a kupán való részvételre, a minél jobb eredmény elérése érdekében.

„A »Tanulás, sport, egészség« mottóra alapozva alkottuk meg a stratégiát, amit egy piramis formájában állítottunk fel” – nyilatkozta Téczely Tamás. „A piramis alapját a sportolók, a Medikus Kupára készülő csapatok, a szurkolók és a cheerleaderek alkotják, mivel a rendezvény róluk szól, és nélkülük nem elérhető a siker. A következő szinten az edzők szerepelnek, akik nagy szaktudással és lelkesedéssel készítették fel a csapatokat a kupára. Felettük a sportegyesületek (PEAC, Medikus SE), majd a Medikus Kupa Bizottság és az általuk felkért sportági felelősök következnek. A bizottság munkáját nagy mértékben segítő ÁOK Testnevelés és Mozgásközpont a következő szint, melyet az ÁOK Hallgatói Önkormányzat követ. A piramis legtetején áll a dékáni vezetés, akivel a folytonos kapcsolattartás is segítette az eredményességet.”

Téczely Tamás azt is elmondta, hogy a stratégia kialakítása után a következő lépés az edzők, másodedzők megkeresése és felkérése, illetve a megfelelő szintű edzéshelyszínek biztosítása volt. A bizottság felkérte őket, hogy a sportági felkészítés mellett sok gondot fordítsanak a közösségépítésre a csapatépítő programok beiktatására is. A bizottság részletes munka- és feladattervet készített a különböző szinteken szereplő szervezeteknek.

A felkészülést heti két edzésre kellett megtervezni. A bizottság különböző motivációs elemeket is beépített a programba. A legvonzóbb az sportösztöndíj volt, melynek szabályzata meghatározta, hogy az edzések arányában kaphattak jutalékot a sportolók attól függően, hogy a teljes szezonban hány alkalmon vettek részt.

Eredményességi díjazást is kidolgozott a bizottság annak függvényében, hogy milyen helyezést ért el a csapat, a negyedik helyezésért már nem járt jutalék. Ingyenes konditerem-használatot és masszázslehetőséget is biztosítottak a sportolóknak, új tornacipő vásárlása esetén pénzbeli hozzájárulást is kaptak, továbbá a sportfelszereléseket is megtarthatták a kupa után, örök emlékként. A bizottság különböző közösségépítő programokat is támogat: az edzéseket követő közös vacsorákat, vetélkedőket, ahol felszabadulhattak és jobban megismerhették egymást a sportolók, kötetlenebb formában.

Hogyan építkeznek tovább 2026-ig, a pécsi Medikus Kupáig?

Téczely Tamás elmondása alapján marad ez a stratégia, amit a 2024-es évben alkalmaztak. A piramis továbbra is az alapot képezi, de az első évben megszerzett tapasztalatokat szeretnék felhasználni, illetve javítható elemeket beépíteni a felkészülésbe. Az edzőktől kért beszámolókat is elemzik, illetve összesítik, melyek szintén segíthetik a további munkát.

Anyagi és mentális támogatást is nyújt a Sportolói Ösztöndíj

A Medikus Kupán a többnyire orvostanhallgatókból álló csapatokat kiegészítik a Gyógyszerésztudományi és az Egészségtudományi Kar hallgatói is.  A 2023-as évben elindított Medikus Kupához kapcsolódó Sportolói Ösztöndíj anyagi és mentális támogatást nyújt a sportolni vágyó hallgatók számára.

Az ösztöndíjban minden olyan hallgató részesülhet, aki a versenykiírás alapján szerepelhet a Medikus Kupán és csapatok edzésein részt vesz. A juttatásból azok is részesülnek, akiknek nem sikerült bekerülniük az utazó keretbe. Az eredményességi díj azonban már csak a jó eredményt elérő csapattagoknak és edzőknek jár – mutat rá a Medikus Kupa Bizottság vezetője.

Hozzátette, az új stratégia kiépítésének és a Sportolói Ösztöndíj létrehozásának alapvető célja az volt, hogy a 2026-os pécsi Medikus Kupát is megnyerjék. Az idei győzelemmel már most magasra tették a mércét és azon dolgoznak, hogy a megőrizzék a helyüket a képzeletbeli dobogó tetején.

Fotók:

UnivTV

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!