„Képesek vagytok céljaitok elérésére” - tanévnyitó a pécsi orvos- és gyógyszerészkaron

2024. szeptember 2.

Idén is ünnepélyes keretek között zajlott a PTE Általános Orvostudományi és Gyógyszerésztudományi Karának tanévnyitó ünnepsége szeptember 1-jén, a dr. Romhányi György aulában.

„Ma is úgy érzem, hogy a legcsodálatosabb és legmagasztosabb hivatást választottam” - dr. Tényi Tamás professzor, általános, diákjóléti és külkapcsolatokért felelős dékánhelyettes szavai ezek, aki ünnepi beszédében elsőként diákkori emlékeit idézte fel. Mint mondta, az elsőévesek feladata - az elődökhöz hasonlóan - végigjárni a tanulmányok rögös útját, hogy aztán jó orvosok és felelős értelmiségiek legyenek. Szót ejtett az elmúlt évtizedek infrastrukturális fejlesztéseiről, az egyetemi modellváltás jelentőségéről, valamint említést tett a nemzetközi képzések jubileumairól: a 40 éves angol, a 20 éves német és a 15 éves biotechnológus képzésről.

Az elsőéveseket az Angol és a Német Programbizottság elnökei, dr. Gallyas Ferenc és dr. Than Péter professzorok is köszöntötték.

Dr. Gallyas Ferenc professzor, az Angol Programbizottság elnöke rámutatott, hogy nincs könnyű dolguk a hallgatóknak, hisz - ellentétben a magyar és a német programos társaikkal - nagy valószínűséggel nem az anyanyelvükön tanulják az orvoslást. Mindemellett a sajátjuktól eltérő kulturális közegbe is be kell illeszkedniük, ami szintén kihívás.

"Egy multikulturális környezetbe érkeztek, kívánom, hogy ebből hozzák ki a lehető legtöbbet! Tapasztalják meg minden elemét, kóstoljanak új ízeket, találkozzanak új emberekkel, szerezzenek barátokat, éljék meg és élvezzék mindezt, amennyire csak lehet!" - húzta alá dr. Gallyas Ferenc.

„A jubileumi 20-as szám eredményességet és elismertséget jelképez, melynek titka hallgatóink sikerében rejlik. Walt Disney állítólag azt mondta, hogy egész jó móka megvalósítani a lehetetlent, ám ne ijedjenek meg, a lehetetlen akadályok leküzdhetők! Tartsák egyensúlyban a tanulást és a szórakozást, valamint alakítsanak ki kapcsolatokat a nemzetközi és a magyar programos hallgatókkal!” - biztatta az elsőéveseket dr. Than Péter professzor, a Német Programbizottság elnöke.

A köszöntők után - a tavalyi év hagyományát folytatva - motivációs beszéd következett, amire idén is egy olyan hallgatót kért fel a dékáni vezetés, aki az egykori Pécsi Orvostudományi Egyetemen végzett. Ezúttal dr. Schlégl Ádám egyetemi tanársegéd, ortopédiai és traumatológiai szakorvos, a 2021-ben meghirdetett HUNOR Magyar Űrhajós Program négy űrhajósjelöltjének egyike fogalmazta meg gondolatait.

„Mindannyian képesek vagytok arra, hogy elérjétek a céljaitokat, ahogyan az orvoslásban, úgy az életben is. A legnagyobb fejlődés sokszor a legnehezebb pillanatokból születik. Az, hogy itt vagytok, már önmagában bizonyíték arra, hogy képesek vagytok rá. A legfontosabb, hogy bízzatok magatokban! Higgyétek el, hogy itt ülő professzoraitok is ugyanennyi félelemmel és izgatottsággal voltak tele, amikor itt ültek! Ha nekem azt mondták volna, hogy 15 év múlva két tankönyv szerzője leszek, vadászbombázóval kapok kiképzést, helikopterből kell a folyóba ugranom, vagy egy NASA-képviselővel tárgyalok majd arról, miként kell súlytalanságban székletmintát venni, csak nevettem volna. Amikor két és fél éve beadtam a jelentkezésemet, hogy űrhajós lehessek, sokáig senkinek sem árultam el. Nem gondoltam, hogy elég jó lehetek. Majd egy év múlva már egy nyomáskamrában találtam magam, ahol a dehermetizációt szimulálták. Ne kövessétek el ezt a hibát, legyetek bátrak, lépjetek ki a komfortzónátokból, mert ezen az egyetemen szükség lesz rá!” - hangsúlyozta motivációs beszédében dr. Schlégl Ádám, aki kiemelte azt is, hogy az orvostudomány nem pusztán tudásról és készségekről szól, hanem emberségről is. Mint mondta, minden beteg mögött történet, család, egy élet áll, amit az orvosra bíznak.

Fittler András docens, a Gyógyszerésztudományi Kar dékánja Adam Grant: Give and Take című könyvéből idézett gondolatokat ünnepi köszöntőjében. Ez a kötet a különféle embertípusok és a siker összefüggéseit vizsgálja, és a szerző szerint azok a legsikeresebb emberek, akik segítőkészek.

„Szerencsések vagyunk, hisz mindannyian, akik a teremben ülünk, a segítő szakmát választottuk, ami a szakmai és a személyes siker záloga is. Fontos ugyanakkor, hogy ne féljünk segítséget kérni, ha olyan helyzet adódik!” - húzta alá Fittler András.

Dr. Pongrácz Judit professzor asszony, a Biotechnológia BSc szak vezetője is üdvözölte az elsőéveseket. Mint mondta, dinamikus területet választottak, melyhez szükségesek a természettudományok, a biostatisztika, a közgazdaságtan, de még az etika stabil alapjai is. Kiemelte: azon dolgoznak, hogy a hallgatók mindig a legfrissebb és a számukra legfontosabb, kurrens szakmai ismeretekkel gyarapodhassanak. Az elméleti oktatás és a laborgyakorlatok mellett szerteágazó ipari kapcsolatok is várják a leendő biotechnológusokat, akik ezáltal betekintést nyerhetnek leendő hivatásukba.

A magyar, angol és német nyelvű fogadalomtételek után Takács Balázs, az Általános Orvostudományi Kar Hallgatói Önkormányzatának képviselője, Ahmad Al Debsi, ötödéves angol programos hallgató és Paul Rabeling, ugyancsak ötödéves német programos hallgató köszöntötte az elsőéveseket.

Az évfolyam kiemelkedő hallgatója elismerő oklevelet minden évben tanulmányi eredményük alapján kapják azok a hallgatók, akik az elmúlt két szemeszterben az adott évfolyam minden kötelező tantárgyát teljesítették, és a korrigált kreditindexük 4,5-ös átlag felett volt.

Oklevelet kapott:

II. évfolyam:

  • Általános orvosszak: Doma Zsófia
  • General Medicine: Koki Hayashi
  • Allgemeine Humanmedizin: Lisanne Greta Stratmann
  • Fogorvos szak: Jámbor László Bendegúz, Ruzsics Kitti Nikol

III. évfolyam:

  • Általános orvosszak: Káposztás Kristóf Zsolt, Böröcz Dávid, Puskás Ivett Erika, Remenyik Balázs
  • General Medicine: Markus As
  • Fogorvos szak: Bacsó Bence

IV. évfolyam:

  • Általános orvosszak: Horváth Enikő
  • General Medicine: Sofie Lindseth Moester
  • Fogorvos szak: Fűrész Boglárka
  • Dentistry Program: Niusha Iranzad Asl
  • Zahnmedizin: Marc Fischler

V. évfolyam:

  • Általános orvosszak: Marton Dorka, Szabó Dominik Imre, Gyéresi Attila, Tóth Boglárka
  • General Medicine: Tobias Evason Fredriksen
  • Allgemeine Humanmedizin: Julius Thomas Fidelius Nanning
  • Fogorvos szak: Peterka Flóra Anna
  • Zahnmedizin: Rudolf Kóthy

VI. évfolyam:

  • Általános orvosszak: Székely Szilárd Krisztián
  • General Medicine: Marikken Skaset
  • Allgemeine Humanmedizin: Jessica Seetge

A pécsi orvoskar tavaly óta adományoz Gregus Zoltán díjat, amit a PTE ÁOK Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézetének nemzetközileg elismert emeritus professzoráról neveztek el. Az elismerést a Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet oktatói annak a magyar évfolyamos orvostanhallgatónak adományozzák, aki az adott évben a legkiválóbb teljesítményt nyújtotta a gyógyszertan szigorlaton. Az oklevelet és a pénzjutalmat évente egy diák kaphatja, idén Szabó Dominik Imre részesült a díjban.

Az ünnepségen megemlékeztek azokról az elhunyt professzorokról és munkatársakról is, akik az idei tanévtől már nem lehetnek részei a karnak:

  • Keresztesy Zsoltné laboráns, a Biofizikai Intézet munkatársa,
  • Dr. Török Béla emeritus professzor, a Kísérletes Sebészeti Intézet volt igazgatója,
  • Magyar Gabriella igazgatási ügyintéző, a Biofizikai Intézet munkatársa,
  • Szűcs Ágnes orvosírnok, az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet munkatársa,
  • Dr. Szmolenszky Tamásné dr. Rőth Erzsébet emeritus professzor, a Sebészeti Oktató és Kutató Intézet volt igazgatója,
  • Kósáné Meretei Judit főműtősnő, a Kórházhigiénés Szolgálat munkatársa,
  • Dr. Sárdi Ferenc nyugdíjas adjunktus, a Kórélettani és Gerontológiai Intézet volt munkatársa,
  • Dr. Ozsváth Károly emeritus professzor, a Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika volt igazgatója,
  • Dr. Vereczkei Lajos emeritus professzor, a Magatartástudományi Intézet volt igazgatója.

Az UnivTV videója:

Fotó:

Verébi Dávid

Kapcsolódó galéria:

 

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!