"Nemcsak egyetemi menza, hanem egy második otthon a hallgatóknak"

2024. december 7.

Az egészséges, sokszínű étkezés biztosítását tűzte ki hazai és nemzetközi hallgatói közösség számára az Umami, mely jóval több lett egy kari menzánál: a pécsi orvoskaron működő étterem, ahol magyaros és nemzetközi fogásokból áll össze az étlap, idén bekerült a „444 jó hely Magyarországon” című gasztrokalauzba, mely hazánk régióinak legjobb helyeit gyűjtötte össze. A kari polgárok mellett a pécsiek körében is kedvelt étterem társtulajdonosával, Nagy Katalinnal beszélgettünk a kezdetekről, az eltelt három évről és a célokról.

 

Kovács Hanga írása

 

„A Covid jelentette, kezdeti nehézségek után 2021 nyarának végén sikerült megnyitnunk a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának akkor épp átadás előtt állt új elméleti tömbjében. Az én koncepcióm eltért a kari vezetés koncepciójától, nemcsak egy egyetemi menzát akartam létrehozni, hanem egy olyan közösségi teret, ahol a hallgatók letehetik terheiket, és nyugodt körülmények között kapcsolódhatnak ki egy kávé vagy finom ebéd elfogyasztása mellett” – nyilatkozta Nagy Katalin, az Umami tulajdonosa, aki a hellyel egyfajta második otthont, közösségi teret kívánt biztosítani a hallgatóknak.

Az eredmény egy olyan étterem lett, amely gazdagabb és magasabb minőségű helyszín a kategóriájához, azaz egy menzához képest, és nemcsak az egyetemistákat vonzza, hanem a városból is érkeznek vendégek napi szinten, ebédjük vagy kávéjuk elfogyasztására.

A hely a napokban országos hírnévre tett szert, mikor megjelent a 444.hu vaskos gasztrokalauza, a „444 jó hely Magyarországon”, amiben a legjobb magyar egyetemi menzaként említik.

„Az Umami külsőségeiben, a pultnál tálcával sorban állós rendszerével emlékeztet a jól ismert hazai menzákra, a hasonlóságoknak azonban itt vége is. Bár vannak magyar klasszikusok az étlapon, de a kortárs egyetemista ízlésnek megfelelően sok a húsmentes fogás, és mindig van többféle egzotikusabb étel is, a délszláv csevaptól az indonéz rizsételekig. Nem fine dining, csak egy jó és gyors étterem, ahol az élményhez sokat tesz hozzá a színes, nemzetközi diáksereg megfigyelése” – olvasható a kiadványban.

A legfontosabb visszajelzés a hallgatók véleménye

Nagy Katalint teljesen váratlanul érte a fenti hír, nem számított rá, hogy a „legjobbként” hivatkoznak rá, és meglepte, hogy egyeltalán egy egyetemi étteremmel bárki foglalkozik egy turisztikai kiadványban. Mindenesetre büszkeséggel tölti el a pozitív kritika, de számára a legfontosabb visszajelzés azon hallgatók véleménye, akik nap mint nap járnak hozzá ételeket és italokat fogyasztani.

„A heti menüt a szezonnak megfelelően és a fogyási statisztikák, valamint visszajelzések alapján írjuk. Még egy 2021 előtti a HÖK (Hallgatói Önkormányzat) által kezdeményezett közvélemény-kutatásból kiderült, hogy nemcsak a nemzetközi, de a magyar hallgatók is inkább a nem tipikusan hazai ételeket fogyasztanák, tehát azokat az új ízeket, amiket nem találnak meg más pécsi éttermekben. Igyekszünk megfelelni az igényeknek, ezért folyamatosan új világkonyha-ételek kerülnek a déli pultba a magyarosak mellett, hogy ne váljon unalmassá a kínálat a minden nap itt étkezők számára. Szorgalmi időszakban az ebéden kívül délutáni étkezési lehetőséget is biztosítunk, ez 2022- től mostanáig a Közel-Kelet és a Balkán ízvilágát idéző mezze volt, ami egy egészséges hideg-meleg büfé, ahonnan tetszőleges verziókban válogathatja össze magának a vendég a kisebb-nagyobb mennyiségű és különböző igény szerinti fogásokat.” 

Hajnali négykor indul a munka

Az étteremben huszonhét fő dolgozik, első körben hajnali négykor kezdenek, hogy a sós és édes péksüteményeket, szendvicseket, bageleket és chia pudingokat időben elkészíthessék a kávézó pultjába és elviteles hűtőjébe, amik minden délutánra elfogynak, hiszen nem csak reggelire fogyasztják ezeket az ételeket, hanem sokan ebédre vagy ebéd helyett, főleg, ha sietni kell, és nincs idő egy sorban állós-leülős étkezésre.

Reggel hat órára érkezik a többi munkatárs, akik a tizenegy órai ebédpult-nyitásra készítik elő az ételt. A korai kezdésre és a számos kollégára szükség is van: szorgalmi időszakban egy nap általánosan 600 vendég érkezik az Umamiba ebédelni. Ez a szám a vizsgaidőszak végén, valamint a nyáron egyharmadára is visszaesik, de a csapat ekkor sem marad munka nélkül: gyakran hívják őket például esküvőkre, catering szolgáltatást nyújtani.

A tulajdonos elmondása alapján a világ minden tájáról származó receptekből készülnek ételek. Vannak magyar és egyéb európai, mediterrán, távol- és közel-keleti ételek, amerikai és tex-mex fogások egyaránt.

Szerepel továbbá a mindennapi kínálatban vegán és vegetáriánus étel, frissensült, tésztaétel, szószos húsétel, valamint street food is, a tej-és gluténérzékeny vendégekre pedig mentes ételek formájában gondolnak.

 

Nagy Katalin minden héten igyekszik új levest és főételt is behozni, ehhez általában receptkönyvekből, nemzetközi bloggerektől és a közösségi médiából szerez inspirációt. Jó kapcsolatban áll emellett a külföldi hallgatókkal, akik személyesen segítenek bizonyos recepteket megvalósítani az Umami konyhájában.

Ilyenre volt már példa afrikai, közel-keleti és pakisztáni, indiai származású diákok esetében is, akik megtanították saját, kedvenc ételeik elkészítésére az étterem szakácsait. Ezen a módon készült a palesztin eredetű Quidreh, Arayes, Mujadara és Mahshe, az afrikai curry, az indiai eredetű Palak Paneer, Pakora és Punjabi chole, vagy a koreai Kimchi, Dwaejigogi-bokkeum és még sok étel, amit a déli pultban látnak.

Számomra nemcsak egy munkahely az Umami, hanem egy nagy család is, hiszen itt mindenki elfogadó, kedves és kulturált, mindig beköszönnek nekem a fiatalok, én pedig örülök, hogy hozzájárulhatok mindennapjaik jobbá tételéhez” - hangsúlyozta Nagy Katalin.

Fotók:

Portréfotó Nagy Katalinról: Verébi Dávid

Étteremfotók: Facebook/Umami

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!