Ez a PTE ÁOK új honlapja.  |  Vissza a régi honlapra

Vasárnap befejeződik a hallgatók második COVID-oltási hulláma

2021. február 17.

Tisztelt Hallgatók,

A PTE ÁOK a Klinikai Központ támogatásával január közepétől szervez COVID oltásokat magyar és külföldi orvostanhallgatói számára, mely két lépcsőben valósult meg. Az első oltási hullámban 947 hallgató jelentkezett az oltási programba, míg a második hullámra való előregisztráció során felhívásunkra összesen 1164 további hallgató adta le igényét a vakcina iránt. Bár időközben az egészségügyi dolgozók COVID-19 elleni kampányszerű oltása január végén hivatalosan lezárult, ugyanakkor többszörös engedélyeztetési eljárás során sikerült vakcinát igényelnünk kizárólag az előzetes igényfelmérésben részt vevő hallgatóink számára. Számukra a héten keddtől vasárnapig (2021.02.16-21.) folyamatosan szervezünk oltásokat a PTE KK Oltóközpontjába.

Előzetes bejelentésünknek megfelelően az előjelentkezést leadó, és ezáltal oltásra jogosult hallgatók az általuk megadott e-mail címen kapnak értesítést a regisztrációs linkről. Kérünk minden előzetesen regisztrált hallgatót, hogy a héten fokozottan figyelje postaládáját, mert a regisztrációs linkek csak pár órán keresztül élnek. Felhívjuk minden kedves hallgatónk figyelmét, hogy csak egy alkalommal küldünk regisztrációs linket, amennyiben az ott felkínált lehetőséget nem fogadják el, a későbbiekben már nem áll módunkban újabb oltási időpontot biztosítani.

Az első két oltási nap szervezése kapcsán sajnálatos módon azt tapasztaltuk, hogy a hallgatók egymással megosztják a jelentkezési linkeket, ezáltal olyan hallgatók is regisztrálnak a vakcinára, akik nem jogosultak, így elvéve a helyet azok elől, akik már régóta várnak oltásra, és igényüket erre vonatkozóan jelezték is az előjelentkezési űrlapon február 3-ig.

Kérünk minden olyan hallgatót, akit nem keresünk meg e-mailben a Magyar Felvételi és Hallgatói Szolgáltató Iroda által, hogy ne regisztráljon a hallgatótársaktól megkapott linken! Minden jelentkezést ellenőrzünk, és a jogosulatlanul jelentkező hallgatók jelentkezését töröljük. Ugyanakkor az így felszabadult helyekre már nem áll módunkban ÁOK hallgatókat allokálni, így minden ily módon elvesztett hely egy jogosult orvostanhallgatótól veszi el az oltás lehetőségét! Kérjük, hogy mindenki legyen erre tekintettel, és felelősségteljesen járjon el a regisztráció kapcsán.

Megkérünk továbbá mindenkit, hogy CSAK EGYSZER regisztráljon, és a regisztrációt követően már lehetőleg ne módosítsa az időpontot. A KK Oltóközpont munkatársai is nagy erőkkel dolgoznak a hozzájuk érkező e-mailek feldolgozásán, de az indokolatlan módosítási és törlési kérések hatalmas adminisztrációs terhet jelentenek számukra. A lemondott helyek ebben az esetben is más orvostanhallgatóktól veszik el az oltási lehetőséget. Amennyiben mégis le szeretné mondani a regisztrációt, írjon a lemondas.vakcina@pte.hu e-mail címre.

A PTE ÁOK orvostanhallgatóinak oltása 2021. február 21-én, vasárnap befejeződik, ezután már nem áll módunkban újabb első COVID oltásokat szervezni. Természetesen a hallgatók ismétlő oltása ettől függetlenül zavartalanul folytatódik. A Hallgatói Szolgáltató Osztály kizárólag az oltások szervezésével foglalkozik, minden egyéb kéréssel (lemondás, módosítás) keressék az Oltóközpontot!

Azon (kizárólag magyar) hallgatóink számára, akik határidőig nem adták le jelentkezésüket az előzetes igényfelmérés során és/vagy nem regisztrálnak az általunk megajánlott COVID oltási időpontra (azaz 2021. február 21. vasárnapig nem veszik fel az első COVID oltást), a továbbiakban kizárólag a lakossági oltás keretén belül tudják a vakcinát igényelni, ezért számukra javasoljuk, hogy regisztráljanak a vakcinainfo.gov.hu linken. A linken való regisztráció csak a magyar TAJ számmal rendelkező állampolgárok számára lehetséges, külföldi hallgatóink számára a továbbiakban nem tudunk más vakcinációs lehetőséget biztosítani.

Egyúttal szeretnénk minden olyan hallgatónk figyelmét felhívni, akik már részesültek az első védőoltásban, hogy a második, ismétlő oltáson az Oltóközpontban az előre megadott időpontban megjelenni szíveskedjenek. Ez az időpont az első oltás alkalmával kapott oltási kártyán van feltüntetve, és az Oltóközpont erről további előzetes értesítést nem küld. Azon hallgatók, akik valami miatt nem tudnak részt venni a második oltáson az előre megadott időpontban, az új időpont egyeztetésére irányuló igényüket írásban jelezzék a lemondas.vakcina@pte.hu e-mail címen a név, EHA/Neptun kód és az ismétlő oltás eredeti időpontjának megadásával.

Az ismétlő oltásra kérjük vigyék magukkal a szükséges nyilatkozatokat kitöltve, melyek az alábbi linken érhetők el: Nyilatkozatok COVID védőoltáshoz.

Kérjük, hogy az oltási kártyát őrizzék meg.

Köszönjük felelősségteljes együttműködésüket!

 

Üdvözlettel,

a Hallgatói Szolgáltató Osztály munkatársai