Ahol a társaid segítenek – forrócsokizás a Peer Program segítőivel

2021. november 5.

Forró itallal, nassolnivalóval, kényelmes fotelekkel és babzsákkal várták a pécsi orvoskar hallgatóit a Peer Program keretében a PTE ÁOK aulában, ahol lehetőség nyílt olyan hallgatókkal is beszélgetni, akik a program keretében tanácsokkal látják el a mindennapokban társaikat az egyetemi élet során felmerülő problémák kapcsán. A kellemes hangulatú rendezvényen az érdeklődők magával a 2019 óta futó programmal is jobban megismerkedhettek.

 

Harta Viktor írása

 

A középiskolai képzésből az egyetemi tanulmányok mély vizébe fejest ugrani óriási váltás, mely nem merül ki a tananyag lehengerlőnek tűnő mennyiségében: sok esetben, főként külföldről érkezők esetén, kulturális sokk is társul mindehhez, mely óhatatlan velejárója annak, ha egy teljesen új környezethez kell akklimatizálódnunk. Nem beszélve arról, hogy sokak feje felett ott lebeg a kérdés: kihez fordulhat ügyes-bajos dolgaival, kitől kérhet tanácsot akár életvezetés, tanulásmódszertan vagy időmenedzsment tekintetében.

A PTE Általános Orvostudományi Karán 2019-ben indult Peer Program a fentiekben segíti a magyar és külföldi hallgatókat, hogy érezhessék, van kihez fordulniuk. A tanács, az információ pedig hallgatótársaktól érkezik, azaz olyanoktól, akik ugyanabból a szemszögből látják a rendszert, mint ők, és saját bőrükön tapasztalták meg a kihívásokat.

A program két éve 16 peerrel indult, mostanra viszont már 44 fő alkotja a nemzetközi csapatot, akiktől segítséget lehet kérni az egyetemi élet problémáit illetően, de pusztán támogató, biztonságot nyújtó közösségként is várják a hozzájuk fordulókat.

Őszi teázás a peerekkel

Annak érdekében, hogy a programmal minél többen megismerkedhessenek, október 21-én „Chill with the Peers” közönségtalálkozót rendeztek a PTE ÁOK Well-Being hónap programsorozatának elemeként, az orvoskar régi épületének aulájában.

A fotelekkel, babzsákokkal berendezett aulában egy forró tea vagy forró csoki és némi rágcsálnivaló kíséretében, őszi dekorációkkal övezve lehetőség nyílt olyan hallgatókkal beszélgetni, akik a Peer Programon belül segítik hallgatótársaikat. A szervezők beszélgetőszigeteket is kialakítottak, ahová el is lehetett vonulni egy-egy bizalmas eszmecsere erejéig.

Az eseményen a Peer Programban részt vevők mellett a Mentorklub is képviseltette magát, standjuknál főként oktatóktól lehetett tanácsot, támogatást kérni. 

A "Chill with the Peers" fotógalériája:

Koli, ösztöndíj, Neptun, időmenedzsment, mentális egészség – avagy mi mindenben nyújt segítő kezet a Peer Program

A peerekhez az egyetemi élet összes aspektusát érintő kérdésekben bátran fordulhatunk. Legyen szó ösztöndíjakról, kollégiumról, a Neptunról, ügyintézésről, tanulással kapcsolatos kihívásokról, időmenedzsmentről, vizsgára készülésről, életvezetési kérdésekről, a Peer Program segítői garantáltan tudnak tanácsot adni.

Nem idegen számukra az ügyintézés (pl. egészségbiztosítás, bankszámla stb.), a pályaorientáció, a tudományos élet, a sportolási lehetőségek, a szabadidős programok területe, megsúgják neked azt is, melyek a legjobb pécsi helyek, ugyanakkor egészségügyi és mentális egészségügyi kérdésekben is bizton számíthatsz támogatásukra és bizalmukra.

A program fő funkciója a támogató közeg és a koordinálás, azaz vagy közvetlen segítségnyújtást biztosítanak a peerek, vagy megkeresik az illetékes szervezetet, hivatalt, irodát, és az ottani kompetens személyhez irányítják a hallgatót.

A segítőkhöz a Peer Program honlapján keresztül lehet eljutni, itt egyébként témakörök alapján is lehet szűrni azokat, akikhez az adott kérdésben fordulnánk.

A weboldalon  a peerekről fényképes bemutatkozást találni, a honlap alján pedig, kiválasztva a számunkra szimpatikust, emailt írhatunk neki. A hallgatótárs hamarosan válaszol, szükség esetén elirányít minket a megfelelő egységhez, szervezethez, vagy egy személyes találkozón átbeszéli velünk a problémát. A segítségnyújtás itt nem ér véget: a peer nyomon követi a hallgatót és az általa felvetett problémát, amennyiben pedig szükséges, újabb javaslatokat tesz annak megoldására.

A PTE ÁOK Peer Program elérhetőségei:

Web: peer.aok.pte.hu

Facebook: facebook.com/Peer-Program-P%C3%A9cs-112584604527156/

Instagram: instagram.com/peer_program_pecs/?hl=hu

Fotók:

Verébi Dávid

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!